| Jobbik Magyarországért Mozgalom |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
A Jobbik nyomozása miatt feljelentette az Álomszigetet az elszámoltatási kormánybiztos |
|
|
|
|
|
|
|
|
2010, december 1 - 20:04 Hírek |
|
|
|
Feljelentést tett az ügyészségen a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekttel kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos.
Budai Gyula szerint az ügyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János volt pénzügyminiszter büntetőjogi felelősségét is vizsgálni kell.A Gyurcsány-kormány 2009 márciusában nyilvánította nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá az Álomsziget-projektet, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közelmúltbeli jelentése szerint azonban az akkori kabinet ezt úgy tette, hogy nem állt fenn a törvény által megkövetelt fontos közcél - fejtette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Budai Gyula, emlékeztetve, hogy az Orbán-kormány idén novemberben hatályon kívül helyezte a kiemeltté nyilvánító rendeletet.
A kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, valamint hivatali visszaélés elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Mint ismeretes, az Álomsziget körüli visszásságokra Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet, minek nyomán a Jobbik azonnal tiltakozni kezdett a kétes beruházás ellen, követelve annak felülvizsgálatát.
inforadio.hu, barikad.hu |
|
|
|
|
|
| Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon is! |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
| Archívum |
 |
 |
 |
 |
« május 2012
| |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
| 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
| 14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
| 21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
| 28 |
29 |
30 |
31 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|