| Jobbik Magyarországért Mozgalom |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
Európában probléma a magyar zászló |
|
|
|
|
|
|
|
|
2012, január 26 - 00:17 Hírek |
|
|
|
Nem létező házszabály-rendelkezésre hivatkozva vették el Gaudi-Nagy Tamástól a magyar zászlót Strassburgban.
Szerdán az ET parlamenti közgyűlésének strassburgi plenáris vitájában a megszavazott értékelésben négy olyan területet emeltek ki, amelyen még jelentős mértékű haladást kell elérnie Szerbiának: az igazságszolgáltatási rendszer átalakítását, a korrupció elleni erőteljesebb intézkedéseket, a média függetlenségének növelését, valamint a kisebbségek helyzetének a javítását.
A szerbiai állásfoglalásról folytatott strassburgi vitában Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség magyar képviselője több külföldi és magyar képviselőtársával együtt hat módosító indítványt nyújtott be a tervezethez, és ezek közül négyet el is fogadott a plénum. Felszólalásában Kovács Elvira egyebek közt szóvá tette: Szerbiában elfogadták ugyan a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, ám egyes önkormányzatok azt egyszerűen nem hajlandók elismerni. Különösen az jelent súlyos gondot - mondta -, hogy nem alkalmazzák az úgynevezett részarányos foglalkoztatás elvét, amely a nemzeti kisebbségeknek alakossági arányokhoz igazodó foglalkoztatását lenne hivatott biztosítani a közigazgatásban, a bíróságokon és az egyéb állami intézményekben.
Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia több vonatkozásban is komoly elmaradásban van a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó kötelezettségek teljesítését illetően. Rámutatott arra. hogy az Európa Tanács 2008-ban is vizsgálta Szerbiát, és az akkor készült jelentés számos, emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos elmarasztaló megállapítása egy az egyben átemelésre került a mostani jelentésbe. Kitért egyebek közt arra, hogy továbbra is előfordulnak Szerbiában magyarverések, vagyis pusztán azért bántalmaznak embereket, mert magyarul beszélnek, megemlítette a legutóbbi temerini esetet, amikor éjféli mise után hazatérő magyarokat vertek meg brutálisan. Követelte a területi autonómia biztosítását a délvidéki magyarok számára, szerb menekültek Délvidékről való eltávolítását, a nemzetiségek diszkriminációjának megszüntetését, a nyelvhasználat széles körű garantálását és a '44-es magyarirtások igazságtételét. Megjegyezte, hogy szerinte így egyelőre nem indokolt a szerb EU-tagjelölti státus megadása sem. Három kapcsolódó módosító javaslatot nyújtott be több külföldi (német, dél-tiroli, osztrák, török, monacói) képviselőtársával együtt az 1944-es magyarirtások áldozatainak jóvátétele és az elkövetők felelősségre vonása, önálló, állami fenntartású magyar nyelvű egyetem délvidéki felállítása, illetve a területi autonómiára vonatkozó ET határozatok betartása érdekében, ezeket a közgyűlés végül nem szavazta meg.
A vita elején a svéd néppárti elnök asszony követelte a nemzeti jogvédő képviselőtől, hogy az általa kitett kis méretű asztali magyar zászlót tegye el a házszabály ilyet tiltó, de valójában nem létező rendelkezésére hivatkozva. Gaudi-Nagy válaszul jelezte, hogy az Európai Parlamentben is szokás a nemzeti jelképek használata a képviselők részéről (a britek és jobbikos képviselők is élnek ezzel), továbbá a demokrácia és tolerancia fellegvárában megdöbbentő ez a hisztérikus reakció egy több mint ezer éve Európában élő nemzet jelképének láttán. Végül a zászlót a svéd alelnök a rendbiztosokkal vetette le a jobbikos képviselő asztaláról. |
|
|
|
|
|
| Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon is! |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
| Archívum |
 |
 |
 |
 |
« május 2012
| |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
| 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
| 14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
| 21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
| 28 |
29 |
30 |
31 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|