| Jobbik Magyarországért Mozgalom |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
Rákosfalvai hősi emlék |
|
|
|
|
|
|
|
|
2010, december 2 - 20:19 Zuglói Hírek |
|
|
|
Rákosfalvai hősi emlék
(1925. IV. 19.)
A X. (jelenleg XIV.) kerülethez tartozó Rákosfalván a Templom-téren áll Istók János szobrászművész alkotása, mely egy álló katonát ábrázol. A szobor műkőből készült.

A Rákosfalvai Polgári Kör elhatározta, hogy elesett hőseinek emléket állít. A mozgalom élén a kör elnöke, dr. Világhy Károly buzgólkodott. Felszólították a többi rákosfalvai egyesületeket is a csatlakozásra, amelyek mind nagy lelkesedéssel karolták fel a hősi emlék állításának gondolatát. Megindult a gyűjtés, melyet az egyesületek vezetői intéztek, s annak eredményéről együttes ülésen számoltak be. 30 millió papírkorona gyűlt össze.
A szobor mintázásával Istók János szobrászművészt bízták meg, aki munkájával 1925 tavaszára elkészült. A főváros hatósága helyszíni szemle után a szobor részére kért helyet átengedte.
Az ünnepélyes leleplezésen, mely 1925. április 19-én volt, megjelentek József főherceg, a különböző hatóságok és testületek képviselői, valamint nagyszámú közönség. Az ünnepély előtt mise volt, mely után József főherceg, Kirchknopf Gusztáv evangélikus, Soltész Elemér református lekészek, Szabó József országgyűlési képviselő és dr. Világhy Károly beszéltek. Az ünnepség a Nem! Nem! Soha! kezdetű dallal ért véget.
 |
|
|
|
|
|
| Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon is! |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
| Archívum |
 |
 |
 |
 |
« május 2012
| |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
| 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
| 14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
| 21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
| 28 |
29 |
30 |
31 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|