Jobbikos javaslatra emelkednek a bérek - képviselői beszámoló

Zugló képviselő-testülete március 14-én két ülést tartott. Előbb a kerület 2017. évi költségvetésének vitája és a büdzsé elfogadása zajlott, majd korábbi üléseken elnapolt, illetve sürgősséggel benyújtott indítványokat tárgyalt meg a testület. Mindkét ülésen jelen voltam, a költségvetéssel és más napirendi pontokkal kapcsolatban is kifejtettem a Jobbik állásfoglalását. 

A büdzsé tárgyalása során kérdéseket tettem fel az önkormányzat által biztosított védőoltások költségeire, illetve a Martinuzzi kerti játszótér felújítására vonatkozóan, mert ezek nem voltak egyértelműen rögzítve a beterjesztésben. A költségvetést azért szavaztam meg, mert tartalmazza azokat a fejlesztési és béremelési elképzeléseinket, amelyek hozzájárulnak Zugló fejlődéséhez. Indítványomra bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók visszamenőleg január 1-től. Szintén kezdeményezésemre a 2008 óta változatlan köztisztviselői illetményalap július 01-től közel 20 %-os emelését tartalmazza az idei kerületi költségvetés.

Támogattam továbbá a zuglói köznevelési intézmények diákjainak a gyógyúszását biztosító előterjesztést. Ez az iskolák államosítását követően ugyan már nem lenne az önkormányzat feladata, azonban az átmeneti időszak zavarai nem gátolhatják a rászoruló kerületi gyermekek gyógyulását.A testület sürgősséggel tárgyalta azt a beterjesztést, amely kinyilvánította, hogy az Örs vezér téri szakrendelő felújítását és bővítését az önkormányzat hitelből kívánja megvalósítani, amiről március 16-ig tájékoztatja a kormányt. Hozzászólásomban jeleztem, hogy támogatom az előterjesztést, mert a hitel kérelmi engedély semmilyen elkötelezettséget nem jelet, csupán tájékoztató jellegű. Emellett úgy vélem, hogy kellő forrás hiányában ezt a lehetőséget is meg kell vizsgálni, mert a szakrendelő állapota rossz, a korszerűsítése tovább már nem halasztható. Viszont azt is jeleztem, hogy a végleges anyagot csak akkor támogatom, ha kellő garanciákat látok arra, hogy hosszútávon lesz olyan magán orvosi csoport, amelynek a bérleti díjából finanszírozható a hitel.

Nem szavaztam meg viszont az ECHO Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft. és a MUNDO Shopping Center Development Kft. között létrejövő Közérdekű Fejlesztési és Együttműködési Megállapodást, mert alacsonynak ítéltem meg a befektető által az önkormányzatnak fizetendő 60 millió forintos egyszeri kötbért. Ezen kívül úgy ítélem meg, hogy a befektető és az önkormányzat közötti egyeztetéseket még folytatni kell, hogy a szerződésben Zugló érdekei jobban érvényre jussanak.