Zuglói Szervezet


A Jobbik Magyarországért Mozgalom Zuglói Alapszervezete 2005. januárban alakult meg maroknyi jó szándékú és értékes emberekkel, akik célul tűzték ki a Jobbik helyi képviseletét. Azzal a céllal, hogy kerületünkben élő, a magyar sorskérdések iránt érzékeny konzervatív és radikálisabban gondolkodó emberek számára kínáljunk érdekközösséget és távolabbi célként érdekvédelmet.

A közép és az idősebb korosztályból egyaránt érkeztek tagok, szimpatizánsok és támogatók, többük segítségét élvezhettük a 2006-os országgyűlési kampányunkban. A ”Harmadik Út” pártképződmény egy elfogadható megoldásnak látszott, de a ”Turáni átok” kisebb – nagyobb jelei sokszor megmutatkoztak a két párt rövid együttmenetelése során.

Különböző pártokkal és civil szervezetekkel is jó kapcsolatokat igyekeztünk kialakítani. A Magyar Nemzeti Fronttal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, az Egyesült Magyar Ifjúsággal, a Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Szövetségével és a Magyarok Világszövetségével jó kapcsolatban állunk.

Az Önkormányzati választás előkészületei során szembesültünk azzal a politikai ténnyel, hogy a kialakult erőviszonyok ismeretében egyedül, mint JOBBIK nem tudunk indulni Így hát radikális nézeteinkből nem engedve a MIÉP és a MNF mellett döntöttünk, de figyelembe vettük, hogy konzervatív vezetése maradjon Zuglónak, ami sajnos nem sikerült. Ezért több körzetben visszavontuk jelöltjeinket a Fidesz és szövetségesei javára.